Sírás, depresszív hullámok, és végül a siker – olvasónk, nevezzük Zsófinak, végre megtalálta a szerelmet, és férjével belevágtak a gyerekvállalásba, amikor azzal szembesültek, hogy náluk csak a lombikprogram jöhet szóba. Az első sokk után nem adták fel, mindenképp saját gyereket akartak, sok utánajárás, a megfelelő szakember megtalálása után a Zymot hímivarsejt-szelektáló chip hozta meg a legnagyobb boldogságot az életükbe, a pozitív terhességi teszteredményt.
Photo by Kelli McClintock on Unsplash
Olvasd el, és meríts erőt a történetükből, érdemes!
A Zymot chipről ITT tudsz bővebben olvasni.
Mit lehet tudni rólatok, hogyan ismerkedtetek meg?
Egy közös barátunk rájött, hogy mi ketten tökéletesek lennénk egymásnak, ezért rendszeresen úgy szervezte, hogy a baráti összejöveteleken mindketten részt vegyünk. Bejött neki, pár találkozás után randira hívott a férjem. Hamar kiderült, hogy tényleg nagyon összepasszolunk, majd viszonylag rövid idő után össze is költöztünk.
Mikor és hogyan jött el a gyerekvállalás gondolata?
A találkozásunk idején már mindketten a harmincas éveinkben jártunk, én 33, ő 35 volt akkor. Ő túl volt egy sikertelen házasságon, engem évek óta csak komolytalan férfiakkal hozott össze a sors, így mindketten tudtuk, hogy ez most komoly, erre a kapcsolatra lehet építeni, családot alapítani.
Mikor kezdtetek el azon gondolkodni, hogy segítséget kérjetek?
Mivel a férjem előző házasságában több sikertelen lombikprogramon keresztülment, már pár hónapos próbálkozás után már elmentem a nőgyógyászomhoz, hogy vizsgálatok után érdeklődjek. Az orvosom azt javasolta, várjunk még pár hónapot, adjunk esélyt a dolognak, ha akkor sem sikerül, elkezdhetjük a vizsgálatokat. Természetesen, a korunk miatt én nem szerettem volna húzni az időt. Nem volt egy sétagalopp, mire kiderült, hogy a férjemnél olyan gond van, amivel nálunk is csak a lombik jöhet szóba, az összes orvoson átvergődtük magunkat, ráadásul sok vizsgálatot magán úton intéztünk el.
Ki volt az első orvos, akihez fordultatok?
Az első olyan orvos, akit valóban mi választottunk, Dr. Török Attila, a tapolcai Pannon Reprodukciós Intézet igazgatója volt.
Mik voltak a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos tapasztalataitok?
Amikor megtudtuk, hogy a férjem spermájának morfológiája extrémen rossz, és esélytelenek vagyunk természetes úton, de még inszeminációval is, akkor jött a Covid-korszak. Így megint csak telt az idő anélkül, hogy előrébb jutottunk volna. A nyitás után azonnal bejelentkeztünk a programra egy állami intézetbe, amit a következő ciklusomban indítottak is, akkor mindenki sietett, hogy a kiesett időt valahogy pótoljuk. Azonban olyan pajzsmirigyértékeim lettek, amire az utána felkeresett endokrinológus doktor azt mondta, hogy teljesen esélytelen volt a beültetés sikeressége, el sem kellett volna kezdeni a protokollt, előbb rendbe kellett volna tenni a pajzsmirigyemet.
Végül mi vált be?
A sikertelen beültetésünk után rengeteget bújtam a netet, fórumokon próbáltam tájékozódni, informálódni, milyen lehetőségek vannak a férfi meddőség konkretizálására. Nem tudtam belenyugodni, hogy nincs megoldás a morfológia javítására, illetve az is nagyon bosszantott, hogy soha egy orvos sem mondta előtte a férjemnek, hogy egyértelműen nála van a probléma (ahogy említettem, az előző házasságában is vett rész lombikprogramon, mindig annyit mondtak neki, hogy lehetne magasabb a spermiumszám is, de lombikhoz így is elég). Akkor találkoztam először a ROS, DNS-fragmentáció, HBA-vizsgálatokkal, amikről kiderült, hogy egyrészt kulcsfontosságúak a rossz morfológia okának meghatározásában, másrészt ezek olyan vizsgálatok, amiket állami finanszírozásban nem végeznek. A férjem felkeresett egy andrológust, akinél elvégeztette az összes szükséges vizsgálatot, kiderült, hogy a DNS-fragmentációval van gond, ami miatt az andrológus doktor DNS-alapú, szelekciós mesterséges megtermékenyítési eljárást javasolt.
A Zymotról (korábban Fertile Chip) hol hallottatok, mennyire voltatok szkeptikusak vele?
A következő „internetbújási programom” eredménye volt, hogy megtudtuk, mik is azok a DNS-alapú szelekciós eljárások. Amit találtam, elolvastam a Zymot chipről, és teljesen biztos lettem benne, hogy ez lesz számunkra a megoldás. Utánanéztünk, hol dolgoznak ezzel az eljárással állami intézményben, és mindenhova kértem időpontot. Néhány plusz vizsgálat után bele is vághattunk a következő programba, ami végül sikeres lett.
ZyMōt™ ICSI – hímivarsejt szelektáló chip
Lelkileg hogyan viseltétek a történéseket, mi segített végigmenni az úton?
Amikor szembesültünk azzal, hogy csak a lombik jöhet szóba, megsemmisültünk. Két héttel voltunk az esküvőnk előtt, boldogok voltunk, úgy éreztük, semmi nem állhat az utunkba, nekünk nem lehet semmilyen problémánk. Nagyon nehéz volt. Ráadásul én nagyon féltem és nem akartam magam kitenni a lombikkal járó esetleges mellékhatásoknak. De jött a Covid éve, az alatt az idő alatt mindent átbeszéltünk, eldöntöttük, hogy egyet mindenképp megpróbálunk, adjuk meg az esélyt.
Aztán az első nagyon nagy pofon akkor ért, amikor méhtükrözésre mentem. A műtét előtt egy orvos annyira durván vizsgált meg, hogy úgy éreztem, kitépi a méhemet a helyéről. Emellé még a stílusa is elfogadhatatlan volt. Voltam pár nőgyógyásznál, soha nem volt ennyire rossz élményem. Amikor visszamentem a szobába, csak csendesen folytak a könnyeim, úgy éreztem, ez nem éri meg, hogy én ennyire megalázottnak érezzem magam.
Aztán az első injekció előtt órákig csak ültem, magam elé bámulva, hogy most nekem ezt be kell adnom, meg kell szúrnom magam, úgy éreztem, képtelen vagyok rá. A férjem adta be végül az első injekciót, aztán a többi már ment nekem is, a végére már annyira belejöttem, hogy szinte meg sem éreztem a szúrásokat.
A sikertelen beültetés után aztán három nap sírás és depressziós hangulat következett, aztán megráztam és összeszedtem magam. Akkorra úgy éreztem, mindent tudok a szervezetemről, az egész lombikprogram minden lehetséges formájáról és hatásáról, illetve, addigra megtaláltuk a megoldást és az orvost, amiben és akiben maximálisan megbíztunk. Mire Török Attila doktor úrnál elkezdtük a második programot, túlvoltunk egy 3 hónapos szénhidrátdiétán, megtanultunk Aviva-tornázni, hetente legalább kétszer tornáztunk, hogy a sejtjeink minél jobb állapotban legyenek, mire szükség lesz rájuk. Így teljesen felkészülten és magabiztosan vágtunk bele a második – egyébként az elsőtől teljesen eltérő – protokollba.
Azt hiszem, talán ami úgy igazán segített végigmenni az úton, az az, hogy mindig ott voltunk egymásnak. Egyszer sem hibáztattuk egymást, a csalódásokat és rosszabb napokat is egymást támogatva vészeltük át. Illetve, nagyon fontos, hogy egy olyan partnerre találtam a férjemben, aki mindenre hajlandó volt a siker érdekében, én pedig addig kerestem kitartóan a megoldást, amíg végül megtaláltam.
A Zymot chipről ITT tudsz bővebben olvasni.
Hagyj üzenetet