Folytatjuk a PCOS-sel élő nők történetét: az alábbiakban Krisztina és Emese mesélnek azokról a tapasztalatokról, félelmekről, majd sikerekről, amik keretezték ezzel a nagyon összetett anyagcserezavarral vívott harcukat.
Photo by Ignacio Campo on Unsplash
Krisztina története
13 évesen elkezdtem menstruálni.
Eleinte mindig késett a vérzésem, majd 1-2 hónapra kimaradt, aztán 1 évig meg sejött.
Akkor kerestük fel anyukámmal a nőgyógyászt, aki adott egy tablettátamitől megjött a menzeszem egyszer, és vért is vettek tőlem hogy megnézzék, van-e peteérésem. Megjött az eredmény, ekkor én 15 éves voltam, és azt kelletthallanom, amire tisztán emlékszem, ahogy anyámhoz fordul az orvos:
“kislányának PCOS-e van, nem lehet gyermeke, mert nincs peteérése, és nem is lesz” (ennyi maradt meg bennem).
Majd azt mondta az orvos, hogy esetleg, talán, műtéti úton lehetséges, de ez se biztos. Mondanom se kell, 15 évesen egy világ omlott össze bennem, én, aki mindig azt terveztem, hogy nagy családom lesz, ez az ábránd akkor és ott az orvosnál, szertefoszlott. Nőgyógyászom fogamzásgátlót írt fel, hogy addig is kezelje a cisztákat, és majd ráérünk akkor foglalkozni az egészségemmel, ha babát szeretnék (már tudomez nem a legjobb megoldás volt).
19 évesen egyik hónapban elfogyott a gyógyszerem, sokat is dolgoztam,elfelejtettem bevenni, és mikor a párommal együtt voltunk, mondtam, nem gond, ha nem védekezünk, mert nekem úgyse lehet gyermekem. Ennek ellenére elsőre megfogant a lányom, nekem pedig eszembe se jutott elvetetni, és én voltam a világon a legboldogabb, hiszen tudtam, ez egy csoda, és ha elvetetném lehet, soha többet nem sikerülne teherbe esni.
Nagyon fiatal voltam, de nem bántam meg a döntésemet. Szülés után fogamzásgátlót szedtem, továbbra is. Teltek az évek, és eldöntöttem, egészségesen szeretnék élni, hátha javulnak a cisztáim is. 25 éves koromban életmódot váltottam, tornáztam és ezidő alatt fogant meg a kisfiam!
Szerintem a kúrának köze lehetett az egészhez, nagyon boldog voltam.
Az évek alatt az is kiderült, hogy autoimmun beteg vagyok.
Visszatérve, a második terhességemet azonban nagyon rosszul viseltem.
A 9 hónapot végig hánytam, illetve majdnem tragédiába torkollott a szülésem, rengeteg vért vesztettem. Az orvosom azt tanácsolta hogy 5 évig ne is szüljek, mert biztos nem tudnak megmenteni majd valamelyikőnket.
Második babámmal, a kisfiammal cukorbeteg is lettem, így diétát tartottam a terhesség alatt. Nagyon vizesedtem vele, ő 2 héttel korábban is érkezett, császáros szülés volt. A cukrom szerencsére helyreállt, a születését követően.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem terveztem őket, és mégis itt vannak.
Nekem ők a kis csodáim.
Emese történte
Igazából a véletlennek köszönhetem, hogy kiderült a PCOS-em. Sokat küzdöttem különböző nőgyógyászati betegséggekel. Felmerült az endometriózis gyanúja is. 2012-ben egy laporaszkopias műtétet végeztek rajtam, előtte cukorterheléses vizsgálat volt . Endometriózist végül nem találtak, helyette PCOS lett a diagnózis. A műtét után azt mondták, hogy nem lehet gyermekem, vagy csak nagyon nehezen. A cukorszintemre nem mondtak semmit csak annyit, hogy kicsit alacsony. Fogamzásgátlót írtak fel a PCOS-re. Másfél évig szedtem.
Photo by Thought Catalog on Unsplash
25 évesen aztán megismételtük acukorterhelést, javultak azértékeim az eltelt 5 év alatt. 160g ch-étrendet írtak elő, fogyni azt mondták nem kell, hisz 50 kg voltam. Áttértem a teljes kiőrlésű dolgokra, és lemondtam az édességről, ez volt a legnehezebb. Számolni nem tanultam sajnos a napi160g szénhidrátot, a dietetikus azt mondta, hogy az elmondottak alapján nem eszem meg amúgy sem a 160g-ot belőle.
Férjemmel 2018-ban ismerkedtünk meg, elmondtam, hogy mi a helyzet velem, így eldöntöttük, hogy sokat nem fogunk várni a babával. 2019-ben elmentem egy újabb cukorterhelésre és hormonvizsgálatra. A vércukorszintem pont a határon volt. Ultrahangon a ciszták nem latszodtak, így azt mondta az orvos, nem állapítható meg, hogy PCOS-em van (sose latszodtak ultrahangon). Arra is gondoltam már, azért alakult ki ez nálam, mert 12-13 évesen őrült fogyókúrába kezdtem, nem ettem egész nap, felboríthattam a teljes anyagcserémet, hormonháztartásomat.
Photo by Anastasiia Chepinska on Unsplash
A doktornő az eredményeket látva Inofolicot, D3-vitamint írt fel és mondta, hogy fel éven belül sikerülnie kell a babának, ha mégsem így lenne, akkor petevezeték-átjárhatósági vizsgálat következik. 2019-ben, szeptember végén kezdtem el őket, plusz a terhesvitamint szedni. 2020 januárban aztán pozitívat teszteltem.
A terhességet sajnos nehezen viseltem. Az első 3 hónapban semmit nem bírtam enni, folyamatos hányingert éreztem stb. Utána az állandó puffadás keseritette meg végig (IBS-em is van). A 160g-szénhidrátdiétát nem tudtam tartani, és a terhesség elején progeszteront kaptam. Végül veszélyeztetett terhesnek nyilvánítottak, de minden nehézséggel együtt is megérte. 2020.09.15 – én ugyanis megszuletett a mi kis csodánk. <3
Olvass még!
„Magamat hibáztattam, hogy még teherbe esni sem vagyok képes” PCOS-sztorik 1. rész
Hagyj üzenetet